TÁNCISKOLA DEBRECEN INFOK

ZUMBA FITNESS NÁLUNK - 3 havonta teljesen új zumba koreográfiák    DÉLELŐTTI Zumba is van: hétfő-csütörtök: 9.00-10.00-ig!

Zumba Órarend és Árak   Hip-Hop Tánc felvétel újaknak 

TÁNC DEBRECEN - FISE TÁMOGATÓI - Klikk a képre

   

Múltunk eseményei

 

Táncstúdiónk tevékenységét 1998-ban kezdte meg, egyesületünk pedig 1999-ben megalakult. Felsorolni is nehéz az elmúlt évek csodálatos eseményeit… 

 

  

1998 

  

Már az első évben, 1998-ban megkeresett bennünket a Hip-Hop Boyz nevű zenekar képviselője, Szűcs Zoltán, aki arra kért fel, hogy az együttes nevével fémjelzett tánciskola hálózat országos terjesztése keretében, Debrecenben mi oktassuk koreográfiáikat.  

  

Ebben az évben rendszeresen felléptünk az M47 diszkóban, többek között a Brooklin Bounce együttes előműsoraként is.  

  

1999 

 

1999-ben újra egy népszerű magyar popzenei együttes, az Ámokfutók keresett fel bennünket ugyanazzal a céllal, hogy országos tánciskola hálózatukon belül, Debrecenben és környékén indítsunk Ámokfutók Tánciskolákat.     

 

2000

 

2000. júniusában részt vettünk Budapesten a Magyar Úttörők Szövetsége szervezésében lebonyolított Országos Fesztiválon, ahol fergeteges sikerünkről emlékül egy serleget és egy oklevelet is kaptunk.  

Közben már együtt dolgoztunk a Stílus Divatstúdióval, később pedig a Bódi Sztár-Modell Stúdióval is, ahol a sportos ruhák és farmerek bemutatásához, illetve az egyéb dinamikusabb bemutatókhoz hip-hop koreográfiák elkészítése és a modelleknek való betanítása volt a feladatunk.    

 

Felkérték stúdiónkat a 2000. évi Wella Fodrász Show koreográfiájának elkészítésére. A show 2000. október 22.-én, a debreceni Lovardában hatalmas sikert aratott, melyen egy komplett, 20 perces, „túlvilági hangulatot idéző műsorral” szerepeltünk.

 

2001

 

2001-ben körbeutaztuk az országot táncos műsorunkkal a Coca Cola és a Tesco nyári Road Show-ján.

 

 

2004

 

2004-ben először elkészítettünk egy távoli jövőben játszódó színpadi táncjátékot, „A Kibernetikus Vihar” címmel. A Táncpedagógusok Országos Szövetsége 2004. november 20.-án megrendezte a III. Országos Táncjáték Fesztivált, amelyen mi is részt vettünk. A fesztiválon zsűriző tagok között szerepelt Markó Iván neves táncművész is. A szakmai értékelésen nagyon jó kritikát kaptunk tőlük, külön kiemelve azt, hogy Magyarországon egyedülálló a produkciónk, hiszen hip-hop stílusban táncos színjáték eddig még nem volt látható. Ezen eredményen felbátorodva további mesedarabok hip-hop stílusú táncjátékának elkészítéséről döntöttünk. Jelenleg a Hófehérke és a Hét Törpe modern változatának hiphop táncjátékát mutatjuk be rendszeresen. 

 

2005

 

2005-ben egy németországi cég felkérte táncstúdiónkat, reklámozzuk hiphop táncunkkal Berlinben az új kétfunkciós cipőjüket egy kiállításon.

 

A csodás repülőút után olyan vendéglátók fogadtak bennünket, akik promóciós fiúcsapatként működnek Németországban. Nem sok idő kellett ahhoz, hogy a lányaink barátságot kössenek a német fiúkkal. Úgy tűnt, a fiatalok közös vibrálása a nyelvi korlátok ellenére is hamar kialakult.  

 

A kiállítás címe: YOU, mely évente egyszer kerül megrendezésre a német fővárosban, és ott bemutatnak minden új terméket, ami megjelenik a forgalomban a fiatalok számára. A három teljes napon át tartó kiállítást egy hatalmas csarnokban rendezték meg, amely több részcsarnokból állt. Egy-egy részcsarnokban több terem volt, és minden teremben volt egy-egy színpad. Óriási volt a tömeg, egész nap mentek a műsorok, minden kiállítónál más zene szólt, egyszerűen fantasztikus volt ez a vidám, színes forgatag.  Naponta 5-8 fellépésünk volt más és más helyszíneken, mint például a Berlini Rádió, az ADTV, a Coca Cola, a Ben Harper divatcég, stb. színpadai.

 

A fiatalok nagyon rajongtak a produkciónkért, életükben először láttak gurulós hip-hop táncot. Váratlanul ért minket ez a kitörő nagy siker, magunk sem gondoltuk, hogy táncstúdiónk műsora ennyire tetszik az európai fiataloknak.  Igazi sztárokként kezeltek bennünket, és Németország legsikeresebb könnyűzenei csapataival léptünk színpadra. Egy-egy együttes háttértánchoz is felkérte a Breakyz lányainkat. Persze esténként a fiúkkal sem maradtak el a játékok és a buli.  Persze a német fiúkkal szövődött barátságok sem hagyták könnyek nélkül a búcsú pillanatait a berlini repülőtéren. De nem örökre köszöntünk el...  

 

2005-ben pályázati támogatásból 4 hónapon át megjelentettünk Debrecenben egy táncos kiadványt „Hip-Hop Újság” címmel. Ingyenes kiadványunkat Debrecen középiskoláiban, illetve a városban működő egyéb táncos ifjúsági egyesületekben terjesztettük. Tájékoztatásunk kiterjedt szervezetünk megismertetésére a térség fiataljai körében, a hip-hop stílus népszerűsítésére, a helyi hip-hop táncélet összefogására, naprakész információk nyújtására, kapcsolatépítésre, és a programok hirdetésére. Célunk volt a táncéletben bemutatott eredmények bemutatásával a pozitív példák és élmények középpontba állítása, táncművészeti ismeretek bővítése, a hasonló területen dolgozó szervezetek egymással való kapcsolatának építése, a rivalizálás elvetése, társadalmi nyitottság, befogadókészség és tolerancia erősítése.  

 

 2006

 

2005-ben és 2006-ban is szerepeltünk a Debreceni Ifjúsági Fesztivál modern tánc kategóriájában nagy közönségsikerrel. Ennek díjaként nyertünk egy egyhetes teljes ellátású, programdús ingyenes Lovas Tábort a Hortobágyon!   

 

Táncstúdiónk 2004-ben Nyírbátorban és 2006-ban Karcagon kapott meghívást az Észak-alföldi Regionális Ifjúsági Találkozóra, ahol fellépésünk mellett csodás programokban és vidám eseményekben volt részünk.

 

2007

 

2007-ben videoklippet forgattak velünk, melyben táncosaink egyenként táncoltak.  A kis klippeket animált háttérként mobilokra lehetett letölteni a tengerentúlon.

 

Júniusben elnyertük a X. Suliexpo c. Nemzetközi Gyermekfesztivál táncos kategóriájának első díját Hófehérke és a Hét Törpe c. modern változatú hip-hop darabunkkal.

 

2009

 

AMITA DANCE JAM: Két ezüst és két arany minősítés, Erica C. országos táncverseny: Felnőtt duó I. helyezés.

 

2010

 

 

RITMUS PONTSZERZŐ VERSENY:

hip-hop tánc felnőtt duó I. díj

hip-hop tánc gyermek csapat III. díj

hip-hop tánc junior formáció I. díj